Stressz hatása és jelei

2022.01.12

Dr. Lipton megállapította, hogy amikor valaki krónikus, vagy bármelyik stressz fokozatában él és akkor olyan biológiai folyamotok zajlanak benne, melyek folyamatosan, fokozattól függően korlátozzák az elérhető teljesítményt. Mivelhogy a stressz rengeteg energiát vesz el, így a sejtek is kevesebből gazdálkodnak. Energia hiány miatt a fizikai aktivitásunk, sportra, gondolkodásra, kreatív dolgokhoz és az érzelmek megéléséhez, kifejezéséhez kevesebb jut. Még az immunrendszerre is negatív hatással van, ezért sokkal fogékonyabb a betegségekre.

A komfortzóna állandósul, megszokott  biztonságos övezetnek, mert arra nem kell plusz energiát fordítani, hiszen az már ismerős és megtanult. Az agy furfangos egy gépezet, ugyanis vannak benne olyan elültetett, automatikus bekapcsoló receptorok amik sajnos pont az ellenkezőjét váltják ki a testből. Szó szerint az agy a test ellen fordul, védelemből, a testben szórja szét a számára nem feldolgozandó energiát. 

A stressznek vannak észrevehető jelei. Ha a figyelmünket használjuk magunk szkennelésére is, már az elején elkapható és koordinálható, visszafordítható a folyamat.Érdemes folyamatosan, akár napi szinten is analizálni, saját viselkedési formánkat. testünket, milyen jeleket közvetít számunkra.

Ezekre érdemes oda figyelni:   

  • belső feszültség, idegesség
  • szomorúság, bánat állandó felbukkanása minden ok nélkül
  • túlterheltség 
  • érdektelenség, unalom
  • negatív gondolatok, fejfájás
  • koncentrációs nehézségek
  • túl sok vagy túl kevés evés
  • alvás zavarok
  • társaság elkerülése, magába fordulás
  • rossz szokások felbukkanása
  • gyomor panaszok, szorulás, hasmenés
  • gyakori megfázás
  • mellkas fájdalom, heves szív dobogás 
  • libidó csökkenése, és még oly sok tünet is előfordulhat.

Ha már egynél több szerepel a felsoroltak közül, érdemes beindítani a szkennelést, analizálást vagy felkeresni szakembert,  az enyhébb tüneteknél akár egy közeli barátot aki felé bizalom van, sokat tud segíteni. Azonnali kezelést igényel bármelyik tünet is ütötte fel a fejét, nem szabad hagyni, hogy fokozódjon mert akár egy másik is mellé állhat, és akkor sokkal több munkánkba fog kerülni legyőzni, vagy visszafordítani a folyamatot. Láthatod, hogy a stressznek hihetetlenül sok észrevehető jele lehet, és még is milliók élnek állandó stressz alatt úgy, hogy semmit sem sejtenek. Miközben a sejtek a háttérben azon dolgoznak, hogy valami nagyobb vagy súlyos problémát idézzen elő, amire már muszáj lesz a figyelmünket fordítani.

Nem kell mindent egyedül megoldani!  Lélek-Ész-Test egyensúlya a lényeg, egyedül vagy segítséggel, az csak a te döntésed, milyen oda vezető utat választasz. 


Segítek , lépj velem kapcsolatba !